Az előzőekben lelkesen részleteztem az ajtókat.
De nem írtam, hogy nagy szívfájdalmam volt, hogy az üveges ajtók üvege néhol egyforma sem volt, és ráadásul elég szocreál, csúnyácska üveg volt benne.
Játszottam a gondolattal, hogy ki kellene cserélni.
Aztán tudatosodott bennem, hogy eljött a festésük előtt az utolsó pillanat amikor ezt még megtehetem, és gondoltam megér egy próbát, megkérdezem a közeli üvegest, hogy mennyiért cserélné olyan üvegre, amit a bejárati ajtókba is tettünk.
Ment a dolog mint a karika csapás, olcsó, kedves üveges, pénteken telefon, hétfő reggel már viszi is az ajtókat, cserél, szerdán visszahozza. Csodás.
Kérdezem mikor jön reggel, mi hétre ki tudunk menni.
Értetlen hümmögés a vonal végén, majd a minket több napra felvidító mondat következett:
- hétre?? nyolc előtt biztos nem.. álmos üveges elvágja ám a kezét!
:-D
Lehet hogy nem akkora poén olvasva, de akkor nekünk feldobta a napunkat.
Az üvegek szépek lettek, az üveges mester korunk beli, rugalmas, emberke, jó munkát végzett, és valószínűleg hívni fogom még hamarosan, mivel úgy döntöttem hogy a konyhabútornál is csempe helyett üveg falat teszünk inkább.
Ez lett festés és üvegezés után a végeredmény, szerintem szép, nem?
Szép, egyszerű, nincs benne fuga, könnyen tisztítható, nem drágább a csempézésnél, és már régen ez a vágyam. Az üvegest is boldoggá tettük vele, mesélte hogy amikor ausztriában dolgozott rengeteg ilyet csinált, de itthon még nem divat senkit nem bírt rábeszélni. Én pedig KÉRTEM.
Ő is örült, mi is örültünk, jól van ez így.
